Barangolások a Zarándi-hegységben: Pádis májusban

A facebook oldalon megírtam, hogy történt némi malőr és az autó szerelőhöz került, ezért ezen a hétvégén nem tudtunk kimenni Világosra és környékére. Ha már így alakult, mesélek a májusi pádisi túráról. A pünkösdi hétvégét választottuk, mivel így két túranap biztosan belefért az időbe. Az időjárás előrejelzés nem volt valami biztató, de ha már készültünk, elő az esőcuccokat és lesz, ami lesz, menjünk.

Pádison biztos, hogy elázol

Amikor először mentem Pádisra és nagyothalló nagyapámnak meséltem, hogy hova készülök, úgy értette, hogy Párizs... Végül némi térképezéssel sikerült tisztázni a félreértést. Azóta tudom, hogy Párizs minden kincsére nem cserélném el a Pádist, akkor se, ha mindig esik az eső és fúj a szél.

Czárán Gyula a XIX. század második felében járta a Bihar-hegységet, tárta fel a karsztvidék barlangjait, valamint kiépítette a turistaútvonalakat. Ma is az ő ösvényeit járják a túrázók. Czárán célja az volt, hogy a Bihar-hegységben olyan színvonalú turisztikai infrastruktúrát építsen ki, mint amilyet az Alpokban látott. Bővebben itt olvashattok róla. Czárán Kalauz a biharfüredi kirándulásokra című könyvében versbe szedve ad néhány jó tanácsot az esővel kapcsolatban:

Hosszú az út? - Annál kedvesebb;

Az eső meg: minél nedvesebb!

Ne néz aggodalmasan

- Kell vagy nem - az égre!

Hagyd a felhők járását,

Soh'se törödj véle!

A legnagyobb zápor is

Mi kárt tehet benned? -

Legfelebb, hogy megáztat,

S más ruhát kell venned

A Bihar grófja versbe szedve megfogalmazta, hogy nem vagyunk cukorból... Ezt szombaton ki is próbálhattuk, mivel esett, a felhők pedig nem jártak, hanem álltak masszívan felettünk. Úgy döntöttünk, hogy leautózunk Bogára és a Boga-katlanban megnézzük a vízeséseket. Sajnos, ez nem jött össze... Vivék kocsija a Pádis utáni egyik első nagyobb kanyarban lesodródott az útról és a legelőn kötött ki. Szerencsére megúszták sérülés nélkül, csak az autóban keletkezett kár. Épp arra járt egy román off-roados társaság, akik segítettek, megnézte a szerelőjük a kocsit. A hűtő vagy a klíma sérülése tűnt valószínűnek. Hibás hűtővel nem tűnt jó ötletnek leautózni Bogára, mert vissza nem biztos, hogy felmászik a kocsi. Mivel a Varasó-ház elágazásnál történt az incidens, ezért otthagytuk az autókat és elindultunk a piros körön.

Az eső változó intenzitással esett, hol erősebben, nehéz cseppekben, hol apránként szitálva. Néha a szél kemény lökésekkel jelezte, hogy vele is számolni kell. Egy patakmederben kapaszkodtunk fel a gerincre, aztán fenyvesben sétáltunk. A köd és a pára olykor kísértetiessé tette az erdőt. Azt hittük, hogy a gerincről le tudunk menni a Varasó-ház fele, de kiderült, hogy nem egészen fedi a térkép a valóságot. Egy kilátóponthoz jutottunk, ahonnan nem láttunk semmit, mert a Boga-katlan megtelt köddel. A jelzés alapján elindultunk lefele... Aztán olyan meredek lett az út, hogy inkább visszafordult arra, amerről jöttünk. Száraz időben lementünk volna valahogy... A térképen sem tudtuk megállapítani, hol vagyunk. A GPS jel pedig olyan, mint a mesében... hol volt, hol nem volt. Visszafele már nem esett annyira, így jobban körülnéztünk az erdőből kiérve a lápon.

Délután még volt idő egy Ponor-Glavoi-Pádis körre, és úgy tűnt, hogy az eső is csendesedik. Aztán természetesen mégse, de ez se szegte kedvünk. Pádis utolsó házikóit elhagyva a patakot elnyeli a föld és azt hiszem, hogy a Ponor-réten bukkan fel újra. A rétre csúszós, saras úton kellett leereszkedni, de közben láthattunk a szomszéd hegyoldalon lezúgó patakot, szép virágokat. A zöld és az élénk színű virágok kellemes ellentétei voltak a szürke felhőknek.

A Ponor réten több vízfolyás találkozik. Ha hirtelen sok eső esik, akkor a víznyelő nem tudja elvezetni a vizet a Csodavár fele, hanem a rét teknője telik meg vízzel. Mivel folyamatosan esett az eső, ez a lehetőség nem állt fenn. Ha egy-két óra alatt esett volna le az egy napi eső, akkor a Ponoron legfeljebb úszva kelhettünk volna át. Kényelmesen körbejártuk a rétet, megnéztük a víznyelőt és mentünk tovább a Glavoi-rét felé.

A Glavoi-réten lehet jókat enni. 3-4 büfé várja az éhes túrázókat, egyszerű ételekkel: levesek, rántotta, lángos, palacsinta. Meg is álltunk palacsintázni és teázni, közben száradtunk a tűznél. Utóbbinak sok értelme nem volt, mert amint elindultunk rövid időn belül ismét vizesek lettünk. Igaz, a meleg jól esett. Felmentünk egy hegygerincre, aztán legelők következtek. Itt kicsit bolyongtunk, nem találtuk a jelzést, de végül jó helyen lyukadtunk ki és visszaértünk Pádisra.

Azért legyen egy kis napsütés is

Vasárnap délelőtt szép idő lett, gyorsan össze is kaptuk magunkat, irány a Mócok temploma, a legközelebbi kilátóhely. Közben iszonyat meleg lett. A gerincre egy legelőn át vezet az út, jó kilátással kelet fele. Csábítóan kék hegyek uralták a láthatárt. A gerincre felérve déli irányban a Nagy-Bihar 1849 méter magas csúcsa bukkant fel behavazva. A Mócok templomához kissé kaptatós ösvényen mentünk fel. Innen be lehet látni az egész Pádis-fennsíkot. Remekül időzítettünk, mert mire leértünk megjelentek a hétvégi kirándulók és lentről láttuk, hogy a Mócok temploma tele van. Délután csak sétálgattunk és fotóztunk.

A Boga-katlanban nem esett

Hétfőn haza kellett indulni. Bogánál megálltunk, hogy megnézzük a vízeséseket. A Schmidl-vízesésig erdészeti út vezet, kényelmesen el lehet sétálni arra. A Három királyok vízeséséhez vezető utat nem találtuk meg, sajnos, semmilyen jelzés nem volt és a térkép nem valami részletes. Kivételesen az eső nem esett, csak párás volt a levegő.