Barangolások a Zarándi-hegységben: Szamos-bazár jégbe hűtve

Újabb pádisi történet következik, ezúttal 2015-ből. Így a nyári melegben vágyakozva gondolok vissza a hóra és a jégre, valamint a kényszerű fürdésre a vízesésnél. Tavaly április végén a Bihar-hegységben egy utolsó nagy havazással búcsúzott a tél. Számítottunk arra, hogy hó és hideg lesz, ennek ellenére a Szamos-bazárba akartunk elmenni.

Napsütötte hófoltok

Mivel éjjel érkeztünk Pádisra, ezért csak reggel fedeztük fel, hogy sok krókusz és egyéb színes virág nyílik a napsütötte helyeken. Viszont még hóból is volt bőven, főleg az árnyékos és mélyebben fekvő területeken. A Szamos-bazárhoz indultunk, mivel a nyári programból kimaradt és nagyon kíváncsi voltam rá. Pádisról egy darabig felfele kell menni egy fenyvesben, aztán rétek következnek és miután átkeltünk egy patakon, széles, autók által is járható úton sétáltunk. Ráérősen haladtunk, bámultuk a virágzó krókuszokat és a szemben lévő havas hegygerincet.

Aragyásza - (jég)barlang

Ahogy haladtunk a Szamos-bazár fele, annál téliesebb lett a környezet. Kezdtem hiányolni a hótalpakat... Sokkal hidegebb lett, mint a napsütötte, krókusszal lilára színezett mezőkön. Leereszkedtünk a patak szintjéig Babilon kapujától nem messze és én észrevettem egy óriási jégcsapot odabenn. Czárán Gyula szeretett izgalmas mitológiai vagy beszédes neveket adni, ezért kapta a barlangszáj a Babilon Kapuja nevet. A Szamos-bazár neve pedig onnan jött, hogy ezen a kicsi területen mindenféle karsztjelenség megtalálható, tehát olyan, mint egy bazár. Belépve kapun kiderült, hogy a középen vidáman fecsegő patak kivételével a barlang vízfolyásai megfagytak. A mennyezetről a jégcsap úgy függött, mintha cseppkő lenne.

A következőekről nem állítom, hogy maradéktalanul jó ötlet volt, még egyszer nem csinálnám végig. A bejárat után az úton két helyen is tükörjég volt, nagyon oda kellett figyelni, hogy ki ne csússzunk és néhány méter zuhanás után a patakban kössünk ki. Viszont a jéggé fagyott vízesések és vízfolyások gyönyörűek voltak.

A következő kihívás a csúszós fa létraféleségen leereszkedés volt. Utána a patakban vagy a patak szélén mentünk, a világító kürtőknek köszönhetően a fejlámpákat se kellett felkapcsolni egy ideig. Szerencsére a láncok nem fagytak oda a sziklához, így végig tudtunk menni a barlangon. A Nagy Portálén kilépve azzal szembesültünk, hogy a keskeny kanyont még hó borítja, alatta folyik a patak. Szerencsére nem szakadt be alattunk, viszont a láncokba egy darabig nem tudtunk kapaszkodni. Éppen sikerült megfognom az első láncot, ami kilátszott, amikor megcsúsztam és belendültem a vízesés alá. A túratársam rögtön elkapott és segített talpra állni. A kényszerű mosakodás teljesen eláztatott... A Fortuna-ligetben szerencsém volt, mert a hátizsákok mélyéről sikerült egy száraz öltözetet összerakni, így nem kellett rögtön visszafordulnunk Pádis felé. Gyorsan elkezdtem volna átfagyni a vizes ruhákban, ami nem a legjobb dolog...

A térkép már akkor se volt pontos...

A völgy mélyén kifejezetten télies körülmények uralkodtak, nehéz volt megtalálni az utat a kilátópontokhoz. Szerencsére találkoztunk túrázókkal, akik szemből jöttek. Ők is a barlangot akarták megnézni, de végül letettek róla a behavazott patak miatt. A kilátókat végül nem jártuk végig, a Moloch-torkával szemben ültünk le enni, aztán mentünk tovább a Pietra Arsa felé. Kiderült, hogy az az ösvény most már csak a régi térképünkön létezik, ezért visszafordultunk és Pádis felé vettük az irányt. Úgy tűnt, hogy vihart kapunk a nyakunkba, de végül csak néhány csepp eső esett és tőlünk távol dörgött az ég. Pádison várt ránk a vacsora, mert előre megrendeltük a levest és a micset. Nagyon jól tettük, mivel farkaséhesek voltunk a nap végére.