Ősszel egy nagy túrát terveztünk
a
Retyezátba szeptember 10 és 18 között. Valójában inkább nyárias időnk volt,
virágozott még a rododendron, csak a kiégett fű emlékeztetett arra, hogy vége a
nyárnak. Délről, a
Buta komplex felől akartunk felmenni a Peleaga rétre, miután
leparkoltunk az autóval, aztán onnan tovább a Bukura-tó fele. (
térkép)
A Buta-komplextől a Buta-házig
eljutni nem nagy kihívás, hiszen dózerúton ballaghatunk. Igaz, ez nagyon
unalmas, de a monotonitást megtöri a Buta-vízesés, később a La Beci után az út
kicsit vadregényesebb lesz, aztán a jelzés bevezet az erdőbe. Utóbbit nem volt
jó ötlet nagy zsákkal követni. Mindenesetre sikeresen elértük a Buta-házat,
ahol ettünk levest. Megtudtuk, hogy parkbelépőt a Buta-tisztáson álló salvamont
kunyhóban lehet csak venni, a Peleaga-réten nem. A hegyimentő nem javasolta,
hogy folytassuk az utat a Peleaga-rétre, így inkább letáboroztunk a tisztáson,
aztán úgy döntöttünk, maradunk két napot. Másnap Kusztura, utána Piule...
|
Buta-vízesés |
|
Kilátás a sátorból a Papusa Custurii csúcsra |
|
A Buta-tisztás |
Viharos távozás a Kuszturáról
A Buta-tisztás 1625 méteren van,
a Buta-hágó pedig 1879 méter. A kettő közötti távolság kb. 1 km, szóval erős
kaptatóról van szó a hágóba, de jobban jártunk, mintha a Peleaga-rétről
indultunk volna a Kuszturára. A Buta-gerincen kényelmesen végigsétáltunk, aztán
jött a keményebb emelkedő a csúcs előtt. A Kusztura 2457 méter magas csúcsáról
megcsodálhatjuk a Kis-Kusztura és Nagy-Kusztura tavakat, kicsit látszik a
Zergebak-tó, Papusa és Peleaga csúcsokat is jól láthatjuk, valamint az egész
Buta-gerincet, Nagy-Lepusnyik völgyet, Buta-völgyet, Nagy-völgyet. A csúcsról
tovább lehetne menni a gerincen, bár a jelölések már kopottak és hivatalosan
megszüntették a Lázár-csúcsra és még tovább vivő ösvényt.
|
Kilátás a Kuszturáról, látszik a Peleaga és a Papusa |
|
Utálom ezt a kutyát, ellopta a bögrémet, ami a sátor előtt volt. A szemén látszik, hogy sunyi |
Beálltunk pásztornak
Hétfő reggel nem mentünk
dolgozni, mégis sikerült egy dolgos délelőttöt eltölteni a hegyen. A
Szkorota-hágóba indultunk, hogy onnan a Piuléra menjünk fel. Egy tisztáson
vizet töltöttünk és áfonyát szedtünk, amikor egy birkanyáj érkezett két pásztorral
és négy kutyával. Az egyik pásztor barátságosabb volt, így hozzácsapódtunk és
mentünk vele és a kutyákkal. Igazi pásztornak nézett ki, pokróc a vállán,
kalapjában rododendron virágok, nagy bot. A kommunikáció nehézkes volt, de
valahogy boldogultunk és kiderült, hogy a barna kutya lusta, a szürke,
hosszúszőrű félénk, a fehér, fekete folttal az egyik szeme körül komisz és nem
szabad simogatni. A pásztor a kedvenc kutyájára igazán büszke volt, pacsit is
tudott adni és ha nem volt dolga, akkor úgy viselkedett, mint egy öleb.
|
A pásztor és a kutyái |
|
A pásztor kedvencétől pacsit kaptam |
A Szkorota-hágóban ittunk a
pásztorokkal pálinkát és konyakot, aztán elmagyarázták, hogy a Piule legalább 1
óra. Ők mentek tovább a Szkorota-völgybe, mi maradtunk. A Kusztura felett ismét
felhők gyülekeztek, így inkább úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk. Amint
visszaértünk, csepegni kezdett az eső, aztán szakadt és jégesőre váltott.
Estére ismét derült idő lett.
|
A Szkorota-hágóban |
|
Megint jön a vihar |
|
Jégeső |
Irány a Bukura-tó
Reggel nem tűnt valami szépnek az
idő, de azért összepakoltunk és elindultunk a Peleaga rétre. A hágó alatt
összetalálkoztunk a tegnapi pásztorokkal és kutyákkal, bár a meredek kaptatón
már nem tartottuk velük a tempót a nagy hátizsákokkal a vállunkon. A hágóban
sűrű felhőbe kerültünk, a szembe jövő túrázók mondták, hogy lejjebb esőre
készüljünk, így elővettük az esőkabátokat. A Peleaga rétre tényleg rossz volt
az út, sötétben nem lett volna jó lefele menni. A réten a hegyimentők háza áll,
egy hegyimentő volt ott, aki tavalyról emlékezett rám. Persze, nehéz is lenne
elfelejteni. Nagyon örült nekünk, kaptunk teát, én egy almát is ettem és
megszáríthattuk a cuccainkat. Beszélhettem a hegyimentők rádiójába is.
|
A Buta-hágóba terelik fel a nyájat |
|
Elértük a Bukura-tavat |
|
Áll a sátor |
A Peleaga rét és Bukura-tó
közötti távolság nem nagy, de nekünk 2 és fél órába telt. Közben az eső elállt,
a felhők lassan szakadoztak. A glaciális lépcsőkre lelkileg felkészültem, így
nem lepett meg, hogy a negyedik lépcső után következett a Bukura-tó. Ezután
persze a táborhely kiválasztásának kényes művelete következik, ami akár tovább
is tarthat, mint felverni a sátrat. Végül sikerült és beköltözhettünk. Ettünk
és utána sétálni indultunk a tó körül. Nekem az az ötletem támadt, hogy menjünk
le a partjára és mellette menjünk, ameddig tudunk. Visszafele viszont feljebb
mentünk és meg kellett keresni a villámcsapás helyét. Nem volt nehéz
megtalálni, az ösvény mellett van egy szikla, elég egyértelmű nyomokkal és
kopott turistajelzéssel az oldalán. Én azért építettem rá egy kőbabát. Alig
találtam olyan kavicsot, ami nem mállott volna szét egy erősebb szorításra,
iszonyat hőhatás érte a sziklát, még a növények se vették birtokba a felszabadult talajt.
|
Bukura-tó a salvamont házzal |
|
Peleaga szemben |
|
A szikla, amibe mellettem csapott a villám |
Retyezát
Reggel korán keltünk, mert a
Retyezátra akartunk felmenni. A Bukura-nyereg fele indultunk és onnan a Bukura
I. csúcs keresztezésével mentünk át a Bukura és a Retyezát közti
gerincszakaszra. Innen a Gemenele Rezervátum elzárt völgyében lévő tavakat
lehet megcsodálni, később a gerinc tetejéről a Stânişoara völgyet és gerincet
is be lehet látni, valamint átkukkanthatunk a Pietrele gerincre és a
Farkasfogakra. Az igazán kemény munka a Retyezát-nyereg és a csúcs között várt
ránk. Sok kőfolyást kell keresztezni, nem mindig egyértelmű, merre megy az
ösvény. Persze, megérte felmenni, gyönyörű a kilátás. Visszafele a sárga
jelzésen mentünk a Kapu-tó fele, nekem nem volt kedvem a kőtengereken ugrálni,
inkább a tavakat szerettem volna látni. A sátorba visszaérve talán ettünk
valamit, talán nem, de az biztos, hogy nagy szundítás következett, mert
valamikor este fél kilenckor sikerült felébredni és átöltözni alvós ruhába.
|
Klasszikus kép a Bukura-tóról |
|
Stanisoara-völgy, a Retyezát bal oldalon figyel |
|
Retyezát |
|
A Retyezát és a Bukura I. közötti gerinc |
|
Tengerszemek a Bukura katlanban |
|
Éjszakai is nagyon világos volt a Hold miatt |
Peleaga
Nem keltünk korán az előző napi
Retyezát menet után, így elég későn vágtunk neki a Peleagára vezető útnak. Mire
felértünk, sötét felhők gyűltek az égen, így nem maradtunk sokáig. Én örültem,
hogy látom a Rossz völgy tavait, a Papusát, mert amikor 2014-ben fenn voltunk,
akkor az az oldal végig felhőbe burkolózott. Lefele a Farkasfogak felé mentünk,
aztán a Custura Bucurei előtti nyeregben a kőbabákkal jelzett úton a völgybe
indultunk. Nem volt kedvünk keresztezni azt a csúcsot, mert fáradtak voltunk.
Közben a nap kisütött, így áfonya szedés mellett döntöttünk, mert emlékeztem rá
2014-ből, hogy hol lehet sok áfonyát találni. Végül hamar menni kellett, mert
ismét gyűlni kezdtek a felhők a gerinc felett, amik kavarogtak egy ideig, de
végül estére ismét eltűntek. Este három túrázó meghívott minket sült kolbászt
és szalonnát enni, aminek nagyon örültünk, ezúton is nagyon köszönjük.
Rájöttünk, hogy legközelebb több inkább több kolbászt, füstölt sonkát, esetleg
tepertőt kell hozni, mert a zabfalatok, müzliszeletek és májkrémek 3-4 nap
alatt igen unalmassá válnak.
|
Tigriske is jött mindenhova |
|
Panoráma fotó a Peleaga csúcsáról, szemben a Papusa |
|
Bukura-tó és Retyezát |
|
A csúcs |
|
A gerinc felett gyűltek a felhők |
Vissza a Peleaga rétre
Másnap még felsétáltunk a
Bukura-nyeregbe reggel, aztán összepakoltuk a cuccainkat. Valamivel könnyebbek
lettek a zsákok, mert a kaja fogyott. A Peleaga rétre 2 óra alatt értünk le.
Miután felvertük a sátrat, kicsit feljebb sétáltunk a völgyben és olyan
elméleti lehetőségről beszélgettünk, hogy a Peleaga patak völgyéből a
Kis-Papusa alatti hágón keresztül biztos át lehetne menni a Borbátvíz-völgyébe.
Miután visszaértünk ismét találkoztunk a
hegyimentővel, aki meghívott minket a ház mögötti tűzrakóhelyhez ücsörögni és
melegedni.
|
Búcsú fotó a Bukura-tóról |
Igen hosszú az a dózerút, de a
végén volt pisztráng, zuhany és ágy...
Reggel megkezdtük a 12 km-es
utunkat vissza a Buta-komplexhez. Mivel tiszta idő volt, így a Buta-hágóból még
láthattuk az éles gerinceket, magas csúcsokat. A Buta-házig egész érdekes volt
az út, aztán kezdtünk beleunni a menetelésbe és fáradni. A Buta-vízesés után
van sok kanyar és szerpentin, ott már komolyan elegünk lett, de végül elértük a
rétet és az erdei utat, ami meredeken szalad le a Buta-komplexhez. Az autónál
gyorsan megszabadultunk a bakancsoktól és a zsákoktól. Megnéztük a
Buta-szorost, aztán elkezdtünk szállás után nézni. A Buta-komplexbe nem
bakancsos turistákat várnak, az hamar kiderült. Kétszer fordultunk az autóval,
mire megtaláltuk
Albert Zoltán vendégházát. Nála volt hely, kényelmes ágyakkal
és fürdőszobával. De mielőtt lemostuk volna az elmúlt hét porát, még
visszaültünk az autóba és megkerestük a főút mellett a
Retezat panziót. A
peleaga réti hegyimentő mesélte, hogy ott lehet pisztrángot enni. Az étlapon
nem volt rajta, így rá kellett kérdezni, hogy mi a helyzet. Szerencsére volt,
így fejenként két kövér pisztrángot ettünk meg, nagyon finom fokhagymás
szósszal.
|
Még egy utolsó pillantás a Bukura völgyére - ezt nem láttuk a ködtől odafele |
|
A Papusa tavacskája egy birkanyájjal a Buta-hágóban |
|
Buta-szoros |
Kolc vára
A szálláson zuhany és hajmosás
után újra szalonképes lettem. Ágyban aludni annyira szokatlan volt, hogy
állandóan felébredtem. Reggel túl korán elindultunk, valahol venni akartunk
péksüteményeket reggelire, de helyi idő szerint csak 8-kor nyitottak a boltok.
Végül sikerült bevásárolni és elég energiát összegyűjteni Kolc várához. Hátszeg
előtt tértünk le a főútról a várhoz, amely Szuszény falucska feletti
sziklaormon trónol. Ez a terület a Kendefi család birtokában volt a 14.
századtól kezdve. Kendefi Mihály fiai 1511-ben azzal vádolták Vancsoki Kendét,
hogy a toronyból meglovasított némi aranyat, gyöngyöt, ezüstöt 1493-ban, amikor
még élt az apjuk. Azt nem tudni, hogy mi lett az ügy vége. A várat a törökök
elfoglalták (arról nincs adat, mikor), és elhurcolták Kendeffy Ilona férjét,
aki a fogságban halt meg. A monda szerint Ilona addig fonja az aranyfonalat,
amíg a férje tömlöcéig nem ér és akkor kinyílik a zár. Mi nem találtuk meg
Ilonát, lehet, hogy sikerült neki a művelet. A törökök elfoglalták a várat. A XVII.
században ismét a Kendefi család birtokában volt a terület. A vár a XVIII.
századtól kezdve romos állapotban van.
|
Kolc vára |
|
Őszi kikerics - tele volt vele az erdő |
A vártúra után Hátszeg fele
vettük az irányt, ahol a
VIP Foodban kávét ittunk. A Retyezát fele is itt
álltunk meg, mert nagyon finom náluk a kaja, én főleg majonézes szószukért
vagyok oda. Ezúttal korainak éreztük az ebédet, ezért csak kávéztunk. Szegedre
Hátszegről az utat kb. négy óra alatt tettük meg.
A tervezett aradhegyaljai bortúrát el kellett halasztani, mert cochleáris implantot ültettek be pár napja, hogy újra megértsem a beszédet. Az őszi időszak így teljesen kiesett, de amint lehet, szeretném Aradot felfedezni. Örülök, hogy idén a solymosi és világosi várba eljutottam, voltam a Hegyes csúcson és strandoltam a gyoroki tó partján.
|
Tigriske a botokra vigyáz |
Címkék: Retyezát, túrázás, vár