2017. február 23., csütörtök

Máriaradna - 1. rész

Máriaradna Aradtól 30 km-re, a Maros völgyében fekszik és a templomáról nevezetes. Szeged és a Dél-Alföld búcsújáró helye volt 200 éven keresztül, fontos szerepet töltött be a környék vallási életében. Szegeden rengeteg hagyomány és szokás kötődik a radnai búcsúhoz. A templom és a hozzátartozó kolostor felújítása 2015-ben fejeződött be és egyre többen érkeznek búcsújárásra.

A templom és a kolostor
A máriaradnai kegyhely története

Máriaradnát 1440-ben említették először oklevélben. Kápolnát viszont csak 1520-ban építenek, amelynek költségeit egy özvegyasszony állta. Miután a Bánság török uralom alá került, sokan átmentek a Maros északi partja. Ferences szerzetesek tartottak miséket a kápolnában a híveknek. 1642-ben P. Andrija Stipancic ferences szerzetes Isztambulba indult, hogy engedélyt szerezzen a kápolna felújítására.  Ezt a nagy utat gyalog tette meg és az engedélyért cserébe csúszópénzt kellett fizetnie.
A híres és csodatevő kegykép 1668-ban adományozással került a kápolnába. Vrichonassa György egy idős, bosnyák kereskedő volt, aki egy olasz kereskedőtől vette a képet. A legenda szerint sokáig őrizgette, végül álmában érkező angyali sugallatra adományozta a ferences szerzeteseknek. A szentkép Bassano del Grappából a Remondini nyomdából származik.
A kegyképet a XVII. század végétől kezdték el csodatevőként  tisztelni. 1695-ben a törökök bevették Lippát. A kolostorban feljegyezték, hogy a fővezéri sátor előtt 1100 embert végeztek ki, a nőket és gyerekeket pedig elvitték rabszolgának. A radnai kápolnát a törökök felgyújtották. A hívek az üszkös és füstölgő romok között sértetlenül találták meg a szentképet. Az égő zsindelyek átszálltak a Maroson és a törökök sátraira hullottak, hatalmas tüzet okozva. A tüzet akkor sikerült eloltatniuk, amikor megölték azt a katonát, aki felgyújtotta a kápolnát. Egy katona úgy döntött, lovával átkel a folyón és elpusztítja a képet. Viszont a lova megbotlott, a lába belesüppedt a sziklába, mintha az olvadt viasz lenne, a török pedig leesett és kitörte a nyakát. 

A kő

1699-ben kötötték meg a karlócai békét. A Marosból határfolyó lett,  a Bánság csak 1716-ban szabadult fel a török uralom alól. 1709-ben Aradon pestis pusztított. Bummer Anna Mária harmadik napja haldoklott, amikor kijelentette, hogy a pestis Isten büntetése és csak akkor tűnik el, ha az aradiak búcsújárást rendeznek a máriaradnai kegyképhez, utána meghalt. Az aradiak ezt megfogadták és elindultak a zarándoklatra fegyveresek kíséretében, mert a török még ott volt a Maros túlpartján. A járvány csillapodott, végül elmúlt. 1738-ban ismét kitört a pestis. Ekkor döntöttek úgy az aradiak, hogy rendszeressé teszik a búcsújárást Máriaradnára. Innentől kezdve a zarándokok száma nőtt és egyre távolabbi vidékekről érkeztek a hívők. 
A következő 250 évben szeptember 8-án, a Kisasszony napi nagybúcsúra érkezett a legtöbb zarándok, de a július 2-i Nagyboldogasszony és Sarlós Boldogasszony napi búcsúra is érkeztek az emberek szép számmal. 1727-ben kezdték el felépíteni a kolostor nyugati szárnyát, amelyet 1743-ban a déli szárny építése követett a szerzetesek számának növekedése miatt. A katolikus egyház 1750-ben nyilvánította hivatalosan is zarándokhellyé a kegyhelyet. 1756 Pünkösdjén kezdték el építeni a mai kegytemplomot, amelyet 1767-ben befejeztek és Pünkösd vasárnap Franz Anton Leopold von Engl zu Wargain püspök vitte át a kegyképet a régi kápolnából az új templomba. A következő évszázadban tovább gazdagodott és szépült a templom. 1770 körül a bécsi udvari aranyműves ezüst rámát készített a képnek, 1895-ben az első csodatétel 200. évfordulójára carrarai márványból készült oltárt helyeztek el a templomban, 1905-ben új orgonát építettek. 1911-ben a templomtornyokat magasították 30 méterrel, és így érik el a 67 métert. 

Régi képeslap (forrás)
1918 után is folytatódott a búcsújárás, 1935-ben 73 ezer hívő érkezett a kegytemplomhoz: ez volt Radna történetének legnagyobb búcsúja. Máriaradna helyzete a II. világháború után vált nehézzé, amikor Románia kommunista befolyás alá került. A szerzetesrendeket feloszlatták, de 1951-ben a ferenceseket összeszedték és Máriaradnára szállították. Valószínűleg arra számítottak, hogy a környéken már nem él sok katolikus, így a ferencesek elszigetelődnek. Ennek ellenére a hívek megtalálták őket és segítettek nekik, ahogy tudtak. A szerzetesek egymásnak tartottak előadásokat olyan témákról, amelyekben a legjáratosabbak voltak: szentírás-magyarázat, egyházjog, történelem. A hatóságok erre egy idő után rájöttek és végül szétválasztották a szerzeteseket, az ország különböző pontjaira helyezték át őket. 
A diktatúra ellenére is érkeztek és adakoztak a zarándokok. 1971-ben elég pénz gyűlt össze az adományokból, hogy a templomot és környékét felújíthassák. 1991-ben a diktatúra bukása után tízezrek érkeztek ismét a búcsúra. 1992-ben Szent II. János Páltól a Basilica Minor címet kapta meg a kegytemplom. 2013-ban EU-s pályázat keretében megkezdődött a felújítás: a munkálatokat 2015-ben fejezték be és augusztus 2-án ünnepélyes szentmise keretében megáldották a templomot és a rendházat. 

A következő poszt a máriaradnai mondákról fog szólni, remélem, ennek a hírnek örülnek azok, akik nem aludtak el. :-)


Éjjeli fények

Források:

Web Analytics