2017. március 9., csütörtök

Máriaradna – 3. rész

A Máriaradnáról szóló sorozat utolsó része következik. Ha az időjárás kegyes lesz, akkor jövő héten 5 napot a Retyezátban leszünk, amiről természetesen írni fogok beszámolót.


Búcsújárós képeslap (forrás)

Búcsújáró hagyományok

A búcsúval kapcsolatos szegedi hagyományokat Bálint Sándor gyűjtötte össze. Szeged Máriaradnától 130 km-re fekszik, de érkeztek zarándokok Csongrádról, Kiskunfélegyházáról, Kecskemétről, Zentáról. Az emberek ezeket a nagy távokat gyalog tették meg. A férfiak mentek elöl, ők vitték a búcsúkeresztet, őket követték a nők. Az öregeket és a betegeket sátoros kocsira ültették. A betegek bíztak benne, hogy csodás gyógyulásban lehet részük. A falvakban megálltak és betértek a templomba, ahol megáldották őket, a falubeliek pedig ételt, italt adtak a zarándokoknak. A szegediek Makón, Csanádpalotán, Pécskán és Aradon töltötték az éjszakát. A földön aludtak, reggel pedig mise után indultak tovább. Menet közben, beszélgettek, énekeltek, imádkoztak. Amikor először meglátták messziről a radnai templom tornyait, akkor átöltöztek ünneplőbe és úgy folytatták az utat. Máriaradnán, stációkat jártak, imádkoztak, énekeltek, gyóntak. A helyiek az érkezőket virággal üdvözölték. A templomban alvásról úgy tartották, hogy akkor a legerősebb a kép csodatevő ereje és legjobb minél közelebb lenni az oltárhoz. Ezt templomalvásnak hívták. A búcsújárás képezte a település gazdaságának alapját, mivel az otthon maradt rokonaiknak a zarándokok vittek megáldott gyertyát, szentképet, imakönyvet, rózsafűzért, mézeskalácsot. Ezeket búcsúfiáknak hívták. A szegediek vásároltak nagy, út széli felállításra való kereszteket is, amelyeket a Maroson szállítottak a városba.

A templom belseje 1909-ből (forrás)

A templom belseje most

Szegeden számos helyi hagyomány kötődik a radnai búcsúhoz. Azok a fiatalok, akik először vettek részt a búcsújáráson búcsúkörösztanyát és búcsúkörösztapát választottak. A körösztszülők a szenteltvízzel vagy a templom kútjából húzott vízzel meglocsolták az ifjú búcsújárót a következő vers kíséretében:

Én téged megkörösztöllek!
Az Isten áldjon mög, szentöljön mög,
hogy lögyé´ Jézus Krisztus dicsőségire,
Szűz Mária tisztöletire

Az így megkeresztelt búcsújárónak a keresztszülő „radnai korozsmát”, megszentelt képet, imakönyvet, rózsafüzért ajándékozott.  Visszafele útközben a zarándokok zöld ágat téptek, ami a megújulást jelképezte.
A szegediek szeptember 12-re értek haza, Mária-napra. Nem pihentek le rögtön, várták őket az otthon maradottak. Először a Dömötör-templomba mentek, utána mindenki a saját városrészének templomába tért be, végül otthon vendégséget tartottak. Házasodni, férjhez menni csak akkor lehetett, ha már a fiatal megjárta a búcsút. Radnát frissen megjártakat menyasszonynak és vőlegénynek öltöztették. A lányok mirtusz koszorút tettek a fejükre, kezükben virágcsokrot tartottak és a ruhájukat is virágokkal díszítették fel. Ezt mondták nekik: „té mán férjhő´möhetsz, vótá Radnán...”A legények a mellükre tűzött vőlegényvirággal jelezték, hogy először járták meg Radnát. Szintén házassággal kapcsolatos szokás, hogy a jegyeseknek együtt kellett elmennie Radnára és vissza. Ha nem vesztek össze útközben, akkor megtartották az esküvőt.
Szegeden Máriaradnához  kötődik néhány mondás és szokás. A böllért így bíztatták: „Akkora sonkát vágjon, hogy Radnát is megjárhassuk vele!” Ha valakiről nem tudtak jót mondani, így jellemezték: „szereti a meggyöt, vót Radnán, jól táncol, szépen fordul”. Tápén a kenyeret Radna felé fordulva szegték meg.

Szerintem abból a kútbúl húzták a vizet a búcsúkörösztöléshez (forrás)

Források:


Az orgona



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Web Analytics